Ingyenes esküvő tervező program az oltarelott.hu-tól!
Miért használjatok tervező programot az esküvőtök megszervezéséhez?
Bizonyára megtapasztaltátok már, hogy egy esküvő megszervezése milyen összetett feladat, mennyi mindenre kell odafigyelni.
Ebben lehet segítségetekre az Esküvő tervezési segédlet, hogy a rátok váró elintézendőket egy helyen rendszerezhessétek.
A programban vezethetitek a meghívott vendégek névsorát, melynek segítségével ültetésrendet készíthettek.
Egy vendéget felvezetésekor nem feltétlenül kell egy asztalhoz leültetni, hiszen az ülésrend általában jóval később születik, mint a vendéglista. Ez viszont azzal járhat, hogy egy-egy vendégről megfeledkezünk, és nem kerül rá az ülésrendre. Ezért a program meg tudja mutatni, hogy kik azok, akiket nem ültettünk le egyik asztalhoz sem.
Napra készen vezethetitek benne az elintézendő feladatok listáját, határidőket szabva a teendőkhöz, melyre a program figyelmeztet bennünket, ha lejárt teendőről van szó.
Ezzel együtt költségtervet is készíthetttek, hogy pontosan tudjátok követni az eddig kiadott tételek, a még fizetendő tételek és a várható összköltség alakulását.
A nagy napra részletesen kiosztott forgatókönyvet készíthetttek, melyben személyre szabottan határozhatjátok meg, hogy kinek mikor, hol és pontosan mi is lesz a feladata, amelyet akár személyekre bontva ki is nyomtathattok.
Az esküvőtök szervezésével kapcsolatosan felkeresett szolgáltatókat is vezethetitek benne,létrehozva egy szolgáltatói címlistát kontaktokkal, megjegyzésekkel.
Az esküvői piacot kutatva nem igazán találkoztunk hasonló programmal, mely ekkora segítség lenne az esküvőre készülődőknek.
Töltsétek le bátran, próbáljátok ki és meglátjátok, hogy ezentúl nem kell elveszni majd a papírok és cetlik sokaságában, átláthatóan és egyszerűen nyomon tudjátok követni a szervezést.
A program letöltése átmenetileg nem elérhető. Megértéseteket köszönjük!